A Hetés népi vallásossága III. – Haranglábak

Magyarország délnyugati részének aprófalvas térségében általában nem lakott elegendő család a templomépítéshez. Nem véletlen tehát, hogy a Kárpát-medencében itt találjuk a legtöbb és legváltozatosabb formájú haranglábat. A legrégibbek az 1700-as évek közepén épültek. Haranglábakat - II. József 1786-os rendelete nyomán - a protestáns felekezetek is állíthattak.

Hetésben (valamint Göcsejben és az Őrségben is) kevés helyen volt templom vagy kápolna. Ezeket haranglábak helyettesítették. Általában a falu közepére tették őket, ahol köztér nem volt, a házak közé, azokkal egy sorba. Jellemző magasságuk 5-6 méter, általában nem nagyon haladta meg a falusi házakét. A legegyszerűbb haranglábak egyetlen Y-alakú törzsből készültek, s támaszték nélkül vannak fölállítva. Szárai között lóg a harang, ezt kis tető védi. Hasonlóak a gerendából ácsoltak is egy vagy több támasztóval. Az előbbieknél jóval bonyolultabbak a falusi házakhoz hasonló, talpfás szerkezetű, kéttetős boronaépítmények. Ezek támasztó szerkezetét képzett ácsmesterek vagy molnárok ácsolták. A népnyelv ezeket "szoknyás harang"-nak hívja. A kisebb tető a harangot, a nagyobbik magát a tartóművet védte az időjárástól. Néhánynak az oldalait is bedeszkázták. Tetőanyaguk a zsúpszalma volt, míg a nagyobbakat fazsindely fedte. A Hetésben napjainkban Szijártóháza, Genterovci - Göntérháza és Kamovci - Kámaháza településeken láthatunk szoknyás harangot. Ezek közül a legrégebbi a kámaházi harangtorony, amit egyes vélekedések szerint 1737-ben állítottak. Az újabb időkre jellemzőek a téglából emelt harangtornyok. Ezek a 8-10 méter magasságot is elérték, gyakran toldottak hozzájuk kis helyiséget a tűzoltásra használt eszközök számára. A Hetésben ilyeneket találunk Mostje - Hídvég és Banuta - Bánuta településeken.

In the tiny villages of South-Western Hungary there were generally not enough families to build a church. It is for this reason that we find the largest number and variety of belfries in the Carpathian Basin in this area. The oldest ones date back to the mid-1700s. Pursuant to the decree of Joseph II issued in 1786 Protestant denominations were also allowed to erect belfries. In the Hetés (as well as in Göcsej and the Őrség) few communities had churches or chapels. The belfries acted as substitutes. They were generally placed in the centre of the village. If there was no village square, the belfry was constructed to fit into the row of houses. They are typically 5 6 metres high, not much taller than the village homes. The simplest belfries consisted of a single Y-shaped trunk and erected without any support. The bell is suspended between the arms, protected by a small roof. The belfries made from beams are similar except they have one or more supports. The double-roofed log structures, similar to village houses, are more complicated structures. Their support structures were built by carpenters or millers. They are commonly called 'skirted belfries'. The smaller roof protects the bell from the weather the larger, one the supporting structure. Some of them have planks to cover their sides. The roof is made from thatch while the larger ones were covered in wood shingles. Today the Hetés villages of Szijártóháza, Genterovci - Göntérháza and Kamovci - Kámaháza boast skirted belfries. The oldest one is the belfry in Kámaháza, which is thought to have been erected in 1737. The more recent belfries were built from bricks. They were as high as 8 or 10 metres and often had a small room added to store firefighting equipment. In the Hetés such belfries are found in Mostje - Hídvég and Banuta - Bánuta.

Zaselki jugozahodnega področja Madžarske so običajno imela premalo število prebivalcev, da bi si lahko privoščili postavitev vaške cerkve. Zato tudi ni naključje, da največ in najbolj raznolike zvonike najdemo prav v tem delu Karpatskega bazena. Najstarejši izvirajo s sredine 18. stoletja. Na osnovi odloka cesarja Jožefa II. iz leta 1786 so zvonike lahko gradili tudi pripadniki protestantske veroizpovedi. V pokrajini Hetés (pa tudi vGöcsejuinŐrségu) je bilo le malo naselij s cerkvijo ali kapelico. Namesto teh so stali zvoniki. Običajno so jih postavljali sredi vasi, kjer pa središčnega trga ni bilo, pa kar med hiše. Njihova značilna višina je bila 5-6 metrov in vaških hiš na splošno niso veliko presegali. Najenostavnejši zvoniki so bili izdelani iz enega samega debla v obliki črke Y in so postavljeni brez podpornikov. Med rogovilama visi zvon, zaščiten pa je z majhno streho. Njim podobni so tudi zvoniki iz tesanih gred, ki pa imajo enega ali več podpornikov. Nekoliko bolj zapleteni so zvoniki iz brun, s temelji iz gred in dvojno streho. Pri teh so podporne elemente izdelali že izučeni tesarji ali mlinarji. Med ljudmi so znani kot "krilasti" leseni zvoniki ("szoknyásharang"). Manjša streha jepred vremenskimi vplivi varovala zvon, večja pa celotno konstrukcijo. Pri nekaterih so z deskami zadelali tudi stranice. Strehe so bile krite s slamo, na večjih pa so uporabljali lesene skodle. Takšni "krilasti" leseni zvoniki so se do danes ohranili v naseljih Szijártóháza, Genterovci in Kamovci. Najstarejšega med njimi je zvonik v Kamovcih, ki bi ga po pripovedovanjih naj postavili davnega leta 1737. Za kasnejša obdobja so značilni že iz opeke grajeni zvoniki. Njihova višina je dosegala od 8 do 10 metrov in so jim pogosto dozidali še majhen prostor, kjer so shranjevali gasilske pripomočke. V pokrajini Hetés se takšni zvoniki nahajajo v Mostju in Banuti.